Korfu legjobb strandjai



Minden évben hozunk egy válogatást a szezon elején. Most sincs ez másként.

Issos



Korfu egyik kevéssé ismert, de nagyszerű partszakaszát mutatjuk be.

Gyermeki dallamok



Korfu szigete a kórusok paradicsoma. Számos művészeti csoport tevékenykedik itt, melyből természetesen a gyerekek sem maradhatnak ki.

Korfu - Sidari
Korfu Sidari

Sidari, Korfu szigetének északnyugati felén található körülbelül 45 kilométerre Korfu várostól.

A ’80-as évek apró halászfalujából mára egy folyamatosan növekedő, minden évben egyre látogatottabb nyaralóközpont vált, mely mára egy időben akár 17 000 nyaralónak tud szállást, szórakozási lehetőségeket biztosítani.

Korfu 285 faluja, kisvárosa közül itt a legélénkebb a társasági élet. Pubok, klubbok, diszkók várják a szórakozni vágyókat.






Korfu Sidari


Amiben mégis más Sidari, mint Korfu többi nyaralóhelye az a tengerpart, ahol különleges lépcsőzetesen tagolt sziklás szakaszok várják a fürdőzni vágyókat, köztük a híres Canal d’Amour. A hiedelem szerint két kővé vált szerelmes fordul itt egymás felé. A helyiek úgy tartják, hogy ha egy fiú és egy lány egyszerre úszik át a két szikla között, szerelmük örökké tart majd.